Sosem volt még ennyi szén-dioxid a levegőben
A szén-dioxid és más üvegházhatású gázok koncentrációja rekordmértékűre növekedett 2018-ban. Az értékek ráadásul az elmúlt tíz év átlagához képest is nagyobb mértékben növekedtek – közölte hétfőn az ENSZ.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szokásos évi jelentése szerint a szén-dioxid koncentrációja 2018-ban 408 ppm (az egész milliomod része) volt, míg előző évben 405,5 ppm-et mértek. A növekedés mértéke megközelíti a 2016-os és 2017-es év közötti változás mértékét.
A Greenhouse Gas Bulletin című dokumentum egy tanulmánysorozat, amelyet évente az ENSZ klímavédelmi csúcstalálkozója előtt adnak ki, jórészt befolyásolva az ottani tárgyalások menetét. A következő klímavédelmi világkonferenciát december első felében rendezik meg Madridban.
Az üvegházhatás kétharmadáért a szén-dioxid felel, és több száz éven át megmarad a légkörben. Jelentős mértékben felelős a klímaváltozásért, a tengerek vízszintjének emelkedéséért és a szélsőséges időjárási jelenségekért. Mintegy 30 év alatt 43 százalékkal emelkedett az üvegházhatás mértéke.
Nincs lassulásra utaló jel és visszaesésről sem lehet beszélni – mondta Petteri Taalas, a WMO vezérigazgatója, aki fokozottabb intézkedésre szólította fel az államközösséget. A metán, a második legfontosabb üvegházhatású gáz koncentrációja is növekszik: túllépte az iparosodás előtti korszak értékeinek 250 százalékát. Az ózon lebontását támogató dinitrogén-oxid koncentrációja pedig 120 százalékra emelkedett.
Ha ez a trend hosszú távon folytatódik, akkor a jövő generációinak a klímaváltozás egyre súlyosabb hatásaival kell szembenézniük, például a hőmérsékletek emelkedésével, a még szélsőségesebb időjárással, vízhiánnyal, tengerszint-emelkedéssel és a tengeri és szárazföldi ökoszisztéma problémáival – fogalmazott Taalas.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni