Élő sejtekből építettek robotot amerikai kutatók


-A A+

Megépítették ez első, élő sejtekből álló robotot amerikai kutatók. A robot képes haladni egy célpont felé és meggyógyítani magát, ha sérülés érte. A Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban megjelent tanulmány szerint egy élő, programozható organizmusról van szó, egy teljesen új biológiai gépről.

A Vermonti Egyetem kutatói egy szuperszámítógépen futtattak le egy evolúciós algoritmust, hogy megtervezzék békabőr- és -szívsejtekből a robotot, amelyet azután a Tufts Egyetem tudósai hoztak létre afrikai békák embrióiból vett őssejtekkel. Apró csipeszeket és elektródákat használtak arra, hogy a sejtekből összeállítsák a számítógépes tervek alapján a robotokat.

Arra jutottak, hogy a bőrsejtek sokkal passzívabb szerkezetet alkotnak, míg a szívizomsejtek összehúzódása előre irányuló mozgást tesz lehetővé, így a robot képes az önálló mozgásra.

Ezek a milliméter széles, újrakonfigurálható organizmusok képesek a mozgásra és arra, hogy felfedezzék vizes környezetüket – olvasható a tanulmányban. Képesek körben mozogni, együttesen elmozdítani apró részecskéket egy központi helyre. „Ez egy lépés abba az irányba, hogy számítógép tervezte organizmusokat használjunk intelligens hatóanyag-szállításra” – mondta el Joshua Bongard, a Vermonti Egyetem kutatója.

Számos hasznos felhasználási módja lehet ezeknek az élő robotoknak, olyan feladatokat végezhetnek el, melyeket más gépek nem tudnak végrehajtani. Ilyen például a szennyező vegyületek vagy radioaktív szennyeződések felkutatása, az óceánokban lévő mikroműanyagok összegyűjtése vagy az artériákban felhalmozódó plakk eltávolítása – mondta el Michael Levin, a Tufts Egyetem tudósa.

Egy másik teszt során az élő robotokat megvágták és megfigyelték, mi történik velük. „Majdnem teljesen félbevágtuk a robotot, amely „összevarrta” magát, és folytatta az útját” – mondta Bongard.








EZT OLVASTA MÁR?

X