Infektológus szerint valószínűleg nehezen terjed emberről emberre az új koronavírus


-A A+

Valószínűleg egyelőre nehezen terjed emberről emberre a Kínában megjelent új típusú koronavírus – mondta Szlávik János magyarországi infektológus az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

A szakértő kifejtette, a koronavírusnak – amely elsősorban állatokat fertőz – négy, emberre veszélyes fajtája van, ezek felső légúti megbetegedéseket, torokgyulladást, náthát okoznak. Mivel a mostani megbetegedések mind a közép-kínai Vuhan tartományban jelentkeztek, arra lehet következtetni, hogy a vírus emberről emberre egyelőre nehezen terjed. A nem kínai megbetegedések hátterében az áll, hogy a vuhani betegek különböző országokba utaztak – mondta, hozzátéve, ezért volt jó döntés, hogy lezárták a fertőzött területet.

Megjegyezte, a mostani betegség – úgy tűnik – a fiatal gyermekeket megkíméli, hiszen a legfiatalabb fertőzött 15 éves; az eddigi halálos áldozatok idős, beteg emberek közül kerültek ki.  A vírus lappangási ideje 7-8 nap, ami éppen elég arra, hogy a betegek akár egy másik kontinensre is elutazzanak.

Az infektológus utalt arra, hogy a fertőzés egy másik változata, a távol-keleti koronavírus 2002-ben több mint nyolcezer embert betegített meg Kínában és Hongkongban, közülük mintegy nyolcszázan, tehát a fertőzöttek 10 százaléka meghalt. A közel-keleti változat – amely a tevéről került át az emberre – jelenleg is fertőz például Szaúd-Arábiában és a környező országokban, ez összességében csak kétezer megbetegedést okozott, de a halálozási aránya már 25 százalék körül van.

A Kínában most felbukkant, új típusú koronavírusról egyelőre nem tudják, hogy melyik állatról került át az emberre, de vannak olyan kutatók, akik a kígyókat „gyanúsítják”, ami érdekes lenne, hiszen általában emlősök, például denevérek játsszák a közvetítő szerepet – jegyezte meg a szakember.








EZT OLVASTA MÁR?

X