Magyar kutatók rájöttek, miért gyakoribb az Alzheimer-kór a nőknél


-A A+

Új kutatást publikáltak az ELTE kutatói az Alzheimer-kórról, az egyetem szakemberei magyarázatot találtak arra, hogy miért gyakoribb az időskori betegség a nőknél – közölte a ELTE Kommunikációs, Marketing és Rekrutációs Igazgatósága kedden az MTI-vel.

Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói a PLOS ONE folyóiratban jelentették meg új cikküket, ahol Fellner Máté mesterszakos és Varga Bálint doktori hallgató Grolmusz Vince professzor vezetésével rájöttek, hogy a férfiak hippokampuszának kapcsolatai szabályosabbak, mint a nőké, ez a felismerés pedig magyarázatot adhat arra, hogy a nőknél miért fordul elő gyakrabban betegség – olvasható a közleményben.

Mint írják, a tudósok azt vizsgálták, hogy mely területekhez kapcsolódik a hippokampusz a leggyakrabban. Megnézték, hogy mely, legfeljebb 4 terület fordul elő legalább 80 százalékos gyakorisággal az alanyok agygráfjában, és ezen szomszédok eloszlását számították ki a férfiak és a nők agygráfjaiban. Azt kapták, hogy a férfiak esetében sokkal több gyakori szomszédhalmaza van a hippokampusznak, mint a nőknél.

Az agy talán legtöbbet vizsgált területe a tengeri csikóhoz hasonló alakú hippokampusz, amely a rövid távú emlékek tárolásában és a térbeli tájékozódásban is fontos szerepet játszik. Ez a terület annyira fontos, hogy sok agykutató egész tudományos karrierje során csak az aránylag kicsiny hippokampusszal foglalkozik. A neurodegeneratív betegségek, így az Alzheimer-kór is elsőként a hippokampuszt betegíti meg, ezért is az első tünetek egyike a rövid távú memória zavara.

Az agyi tevékenységek a különböző agyi területek együttműködéséből alakulnak ki, ezért alapvető fontosságú az agyi kapcsolatok tanulmányozása. Az agy egyes idegsejtjei közötti kapcsolatok hálózatát, az emberi konnektomot vagy agygráfot a kutatók még nem tudták teljesen feltérképezni, főleg azért, mert nem áll rendelkezésre olyan módszer, amellyel a 80 milliárd idegsejt kapcsolata felderíthető – áll az összegzésben.








EZT OLVASTA MÁR?

X