Elnevezték a NASA következő marsjáróját
Hivatalosan Állhatatosságnak nevezik az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Marsra tartó következő robotját – jelentette be csütörtökön a NASA. A nevet Alexander Mather hetedikes virginiai diák adta, aki az elnevezésre tavaly kiírt országos pályázatot megnyerte.
Az űreszközt, amelyet idén júliusban indítanak útra és jövő februárban érkezik a vörös bolygóhoz, eddig csupán Mars 2020-nak hívták. A névadási versenyre 28 ezren küldtek be javaslatot.
Thomas Zurbuchen, a NASA tudományos missziókkal foglalkozó igazgatóságának illetékese egy közleményében azt írta, hogy a névadással Mathernak sikerült a legjobban eltalálnia a marsi küldetés szellemiségét.
Hozzátette, mint minden korábbi küldetésnél, ez a marsjáró is számos kihívással néz majd szembe, és várakozásaik szerint elképesztő felfedezéseket tesz majd. Már most számos akadályt leküzdött azzal, hogy eljutottak az indítás végrehajtása előtti folyamathoz.
Az Állhatatosság feladata a korábbi marsi mikroorganizmusok feltárása lesz. Az előző hasonló járműveknek, a Sojournernek, a Spiritnek, au Opportunitynek és a Curiositynek is iskoláskorú gyerekek adtak nevet. A floridai Cape Canaveralból történő felbocsátásra meghívják a névadó diákot is.
Nyitókép forrása: NASA
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni