Koreai tudósok szerint újra aktívvá válhat a koronavírus a gyógyultakban


-A A+

A dél-koreai járványügyi központ (CDC) szerint a koronavírus „újraaktivizálódhat” azokban, akik már kigyógyultak a betegségből. A vírus tulajdonságára a kutatók azután bukkantak rá, hogy 51 dél-koreai páciens, akiket korábban gyógyultnak nyilvánítottak, ismét pozitív eredményt mutattak, amit a koreai járványügy is megerősített – írja az index.hu a Bloombergre hivatkozva.

A CDC szerint azonban nem arról van szó, hogy ezek az emberek ismét elkapták a betegséget, hanem úgy gondolják, a vírus újraaktiválta magát.

„Egyre inkább az újraaktivizálódásra gyanakszunk mint lehetséges okra, de átfogó tanulmányokat végzünk a dologgal kapcsolatban. Előfordult, hogy egy páciens egyik nap negatív, másik nap pozitív teszteredményt mutatott" – mondta el Csijong Jeunkjong, a CDC igazgatója, hozzátéve, hogy a helyi protokoll szerint akkor számít gyógyultnak valaki, ha 24 órán belül kétszer is negatív lesz a tesztje.

Dél-Korea egyébként azon országok egyike volt, ahol gyors terjedésnek indult a fertőzés, ők azonban hatékonyan léptek fel ellene és állították meg. Tudósaik viszont azóta is tovább vizsgálják a vírus természetét.








EZT OLVASTA MÁR?

X