A koronavírus két, eddig ismeretlen mutációját fedezték fel


-A A+

Két újabb, eddig nem ismert vírusmutációra bukkantak Észtországban virológusok a SARS-CoV-2-vírus genetikai elemzésekor.

A Postimees című helyi lapnak Radko Avi, a tartui egyetem tudományos munkatársa azt mondta, hogy a szakértők a vizsgálatok során hat észt állampolgártól vett koronavírusos mintát összehasonlították a vírus kezdeti törzsével, amelyet Kínából kaptak. A vírus nyolc olyan mutációját mutatták ki, amelyek megjelentek más országok mintáiban is, de két olyan mutációt is találtak, amelyeket máshol még nem azonosítottak.

„Ha az utóbbiakat alaposan megvizsgáljuk, akkor látható, hogy kemény küzdelem folyik az észt lakosok immunrendszerében a vírussal. Az a tény, hogy a mutációk a fehérjék szintjén jelennek meg, azt mutatja, hogy a vírus az immunrendszer nagy nyomása alatt van, ezért keresi útját az emberi szervezetben" – fejtette ki a Avi. Az elemzés szerzői szerint a genom vizsgálatával le lehet követni, hogy terjednek a betegséget előidéző vírusok.








EZT OLVASTA MÁR?

X