Figyelmeztetés nélkül törölte a Facebook az egyik nagyváradi portál oldalát
Egyik pillanatról a másikra, minden előzetes értesítés, figyelmeztetés nélkül törölték a mintegy nyolcezres követőtáborral rendelkező Varadinum.ma portál Facebook-oldalát. Az oldal kezelői egyelőre válaszra várnak.
„Kedden kora délután kaptunk egy értesítést a Facebooktól, hogy a Varadinum.ma oldal megszegte a közösségimédia-hálózat felhasználási feltételeit, ezért törölték. Rögtön ezután már elérhetetlenné vált a Facebookon az oldalunk” – mondta az oldal szerkesztője, Borsi Balázs.
Írtak a Facebooknak, kérve, hogy pontosítsák, milyen feltéteket szegtek meg, amire az a válasz érkezett, hogy azért törölték a Varadinum.ma oldalát, mert „félrevezető vagy törvénysértő tartalmakat” jelenített meg. „Ismét kértük, hogy mondják meg, mely tartalmakat kifogásolják, és hajlandók vagyunk törölni azokat, csak állítsák vissza az oldal láthatóságát. Erre még nem kaptunk választ” – mondta az oldal kezelője.
A Varadinum.ma egy nagyváradi, kis hírportál, amelynek Facebook-oldalán főleg váradi és Bihar megyei helyi kulturális, közéleti és önkormányzati híreket osztottak meg. Borsi Balázs hozzátette: meggyőződésük, hogy sem törvénysértő, sem félrevezető, hamis tartalmakat nem tettek közzé Facebook-oldalukon.
Nem volt semmilyen figyelmeztetés
„Azért nagy érvágás számunkra a közösségimédia-felületünk megszüntetése, mert a több mint nyolcezer követőnkhöz ezen keresztül jutottunk el. Sőt, mivel eleve úgy szerkesztettünk és publikáltunk, hogy a célközönségünk tagjai javarészt Facebook-felhasználók voltak, a közzétett hírek, képes beszámolók és egyéb fényképek elsősorban a Facebook-oldalunkon jelentek meg, míg a weboldalt másodlagos felületnek tekintettük, oda csak a terjedelmesebb szövegeket tettük fel. A Varadinum.ma Facebook-oldalának törlésével értelemszerűen elérhetetlenné vált az archívum is, több száz videóriporttal, képgalériákkal, olvasói fényképekkel, mindennel, amit az elmúlt három esztendőben közzétettünk” – mondta Borsi Balázs.
Azt is hozzátette: volt rá példa, hogy figyelmeztetést kaptak az oldaltól, akkor azonnal módosítottak a tartalmakon. „Ha például egy teraszon beszélgettük valakivel, és a háttérben mondjuk Madonna zenéje szólt, majd feltettük a videót, és az algoritmusok érzékelték a zenét, akkor el is némították az adott hangsávot, és jelezték: nem vagyunk jogosultak a használatára. Levettük a videót, arról a kifogásolt hangsávot, majd visszatettük, és nem volt vele tovább gond. Ilyenkor azonban minden esetben kaptunk figyelmeztetést arról, hogy mit kifogásolnak. Most semmilyen előzetes értesítést nem kaptunk, s azóta is várjuk az újabb választ, hogy melyik tartalommal volt gondjuk” – tette hozzá.
Három év munkáját törölték
A varadinum.ma című helyi híroldalt és a Facebook-oldalt ketten-hárman szerkesztik/szerkesztették, önkéntes alapon, többnyire munkaidő után vagy hétvégente. „Bő három évnyi munkánk során sikerült elérni azt, hogy meghaladja a nyolcezret a kedvelőinknek a száma, mindenféle csalogató fizetett hirdetés nélkül, tehát azok, akik követték a munkánkat, főleg váradi és Bihar megyei létező, aktív felhasználók” – mondta Borsi Balázs, hozzátéve, különösen a feltöltött anyagok elvesztése fájdalmas.
Mint mondta, sajnálatosnak tartják az esetet és bíznak a rendezésében. Amennyiben mégsem sikerül visszaállíttatniuk a Facebook-oldalt, elölről kell kezdeniük az építkezést a közösségi médiában. Egyelőre nem próbáltak újra regisztrálni, várják a választ. Az eset azonban figyelmeztetés lehet mindenkinek, hogy túlzottan függővé váltunk a Facebooktól, tette hozzá.
A törlés okáról csak találgatni tudunk, de a tapasztalatok azt mutatják: nagyszámú, akár többezres – vélhetően szervezett – jelentés kell ahhoz, hogy ilyen történjen. Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban a Székely Nemzeti Tanács egyik közleményét is blokkolták a közösségimédia-felületen, és Böjte Csaba atya oldaláról is tűnt el tartalom, azonban az oldalak tovább működhettek.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni