Ez a szer jelentősen csökkenti a koronavírus halálozási kockázatát


-A A+

Drasztikusan csökkentheti a koronavírus-fertőzöttek halálozási kockázatát vagy a koronavírus súlyos szövődményeinek a kialakulását egy aeroszol alapú gyógyszeres kezelés, amelynek előzetes eredményeit hétfőn tette közzé a Synairgen brit biotechnológiai cég.

A kutatók 101 koronavírus-fertőzéssel kórházba került beteget vontak be a beta-interferon fehérje belélegzett formulájának vizsgálatába, és kimutatták, hogya szer 79 százalékkal csökkentette a koronavírussal összefüggő súlyos megbetegedés kialakulásának kockázatát azokhoz képest, akik placebót kaptak.

A Southamptoni Egyetem kutatói által végzett vizsgálatokban az SNG001 nevű kezelés nyomána betegek körében több mint kétszeres volt a teljes felépülés lehetősége a kontrollcsoporthoz képest.A placebóval kezelt betegek közül három (a csoport hat százaléka) meghalt a betegségben, miközbenaz SNG001-kezelést kapók között egyetlen egy elhalálozás sem volt.A beta-interferon a szervezetben normálisan előforduló fehérje, amelynek segítségével leküzdhetők a vírusos fertőzések és csökkenthető az immunrendszer túlműködése. A szert szklerózis multiplexes betegek kezelésében alkalmazzák.

A Synairgen cég szerint az eredmények azt jelzik, hogya kezelés egy nagy áttörés lehet a koronavírus-járvány elleni harcban."Mindannyiunk örömére szolgálnak a vizsgálat ma ismertetett eredményei, amelyek azt mutatják, hogy az SNG001 jelentősen csökkenti azoknak a kórházi betegeknek a számát, akiknek lélegeztetésre van szükségük " - mondta Richard Marsden, a cég vezérigazgatója.

A hétfőn közzétett eredményeket még független szakértők nem ellenőrizték, és a vizsgálati minta is kicsi, de megerősítette, hogya kezelés forradalmasíthatja a koronavírusos betegek kórházi kezelését.Közvetlenül bejuttatva a beteg tüdejébe a beta-interferon fehérje erőteljes immunválaszt idéz elő a vírusra, még azoknál a betegeknél is, akiknek immunrendszerét meggyengítette a vírus.

"Az eredmények megerősítik azt a meggyőződésünket, hogy a beta-interferonnak belélegzett gyógyszerként hatalmas lehetősége van arra, hogy helyreállítsa a tüdő immunválaszát" - hangoztatta Tom Wilkinson, a Southamptoni Egyetem professzora.








EZT OLVASTA MÁR?

X