Kék Hold: különleges este lesz a pénteki


-A A+

Pénteken, július 31-én este nem akármilyen teleholdat láthatunk. A Kék Hold jelenség nem kék ugyan, de elég ritka: körülbelül 2.7 évente egyszer történik meg, hogy egyazon hónapban kétszer is van telehold. A másodikat nevezik Kék Holdnak. 2015-ben július 2-án volt az első, 31-én este lesz a második alkalom, hogy az égitest a legteljesebb látható „arcát” mutatja felénk.

Once in a Blue Moon

A Kék Hold telehold ugyan, de a színe csak akkor kék, ha szennyeződés vagy hamu van az atmoszférában, például erdőtüzek vagy vulkánkitörések után. (1883-ban a Krakatau vulkán kitörésekor hatalmas mennyiségű hamu érte el a Föld légkörének tetejét, és a Hold kék színűvé vált. Ennek oka a hamu volt. A hamufelhő apró, 1 mikrométer méretű részecskékkel volt tele, amely pontosan a megfelelő méret volt a piros szín leárnyékolására, míg a részecskék a többi színt szabadon átengedték. A hamufelhőn átvilágító holdsugarak így kék, időnként zöld színben pompáztak.) A kifejezés az angolszász kultúrából ered, ahol a nagyon ritka eseményekre azt mondják: Once in a Blue Moon, vagyis ritka, mint a Kék Hold.

A varázserejű tizenharmadik

Általában évente 12-szer telik meg a Hold, minden hónapban egyszer. Mivel a holdfázisok 29,530589 naponként ismétlődnek, és a naptári hónap is megközelítőleg ennyi napból áll, ezért általában egy hónapban csak egyszer van telihold. Nagyon ritkán azonban előfordul, hogy 13 telehold van egy évben, egyik hónapban tehát kettő. A 2015-ös év 13 teliholdja: jan. 5, feb. 3, márc. 5, ápr. 4, máj. 4, júni. 2, júli. 2, júli 31, aug. 29, szept. 28, okt. 27, nov. 25 és dec. 25. 

„Spirituális szempontból a két teliholdas hónapok a teremtőerő kirobbanóan nagy hatékonysága miatt fontosak. Ilyenkor a kívánságok, az akarat, a vágyak nagyobb támogatást kapnak, és ezért nagyobb valószínűséggel válnak valóra. Szeánszokat és meditációkat is tartanak sok helyen, ami mind a teremtőerő koncentrálására helyezi a hangsúlyt.

A Hold mint a női princípium természetes jelölője a nőiséggel és a női minőségekkel kapcsolatban is kiemelt szerephez jut, főleg ebben a speciális két teliholdas hónapban, érdemes hát ezt kihasználni, és a meditációkat, a gondolatokat a nőiség megerősítésére fordítani. Férfiak esetében az intuíció, az empátia, az érzelmek felszabadítása kap nagyobb hangsúlyt, és ha a figyelmüket is ennek szentelik, akkor ezeken a területeken fejlődhetnek.” – írja a Kék Holdról a telihold.hu.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X