Valóban látható lesz az űrből Székelyföld kivilágított határa?


-A A+

Árnyalható az az elképzelés, hogy a Székely Nemzeti Tanács október 24-re tervezett akciója látszani fog az űrből. Csere Mihály amatőr csillagászt a székelyföldi kivilágított határokról kérdeztük, arról, hogy mit lehet majd látni az éterből, egyáltalán mi a különbség a különböző, Föld körül keringő eszközök közt ebben a tekintetben?

Mint azt korábban megírtuk, az SZNT lármafákkal, őrtüzekkel kívánja kivilágítani Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határait október utolsó szombatján. A tervek szerint kilométerenként óriásmáglyát gyújtanak, arra kérik ugyanakkor az autósokat, hogy kijelölt helyszíneken és felgyújtott lámpáik fényét, közvetlenül a lámpák elé 45˚-os szögben helyezett tükrök segítségével irányítsák függőlegesen felfelé.

Csere Mihály szerint megfelelő műholdról látszani fognak a fények, ez azonban nem jelent semmit: a Google az utcákon járókelő embereket is le tudja fotózni az űrből.

Más kérdés, hogy szabad szemmel látszanak-e mindez az űrből, de erre kevés az esély – teszi hozzá: „mivel hatméteres tüzeket akarnak rakni, kis pontocska formájában akár látszódhat is mindez, de a nagy távolságok miatt nem lenne folytonosság”, mondja, azaz a székelyföldi határ nem nagy eséllyel lesz megfogható.

„Egy légjáratból, tíz kilométer magasból pedig biztosan látszik a fény, a Nemzetközi Űrállomásból, ami négyszáz kilométer magasban van, talán észlelhető majd a jelenség” – összegzi Csere.

Azt teljesen el lehet felejteni, hogy az autók fényszórója, a tükörből visszavetítve látszani fog: „az autó fénye nagyon gyenge, a Földön is csak pár kilométerre látszik el”.

Mi látható az űrből?

Számos félreértés van azzal kapcsolatban, hogy mi látható az űrből. Eleve meg kell határozni, hogy mit jelent az űr: a Kármán-vonal körülbelül száz kilométeres magasságot jelent, az alacsony Föld körüli pálya pedig a bolygó felszíne fölötti 200-2000 kilométeres sávot jelzi, amelyen a műholdak keringenek.

Annak ellenére, hogy az emberek többsége szerint a kínai nagy fal szabad szemmel látható, az alacsony Föld körüli pályáról letekintve nyolcszor pontosabb látás volna szükséges ehhez, ahhoz pedig, hogy a Holdról lássuk ezt az építményt, 17 ezerszer jobb látásunk kellene legyen. Azt is olvashatjuk viszont, hogy bizonyos részeit láthatjuk, 100 kilométeres magasságból.

A világ második legnagyobb épületeként elkönyvelt monstrum, a román parlament a maga 340 ezer négyzetméterével jó eséllyel látható, a legnagyobb épület pedig, a Pentagon (600 ezer négyzetméter) látható.








EZT OLVASTA MÁR?

X