Informatikai nagyhatalom lett Kolozsvár. A székely megyék sem szégyenkezhetnek


-A A+

2008 óta szinte megháromszorozódott az IT-szektorban dolgozók száma Kolozs megyében. A kincses városban immár hiány van szakemberekből, további kétezer szakemberre lenne szükség.

Kolozsvár már az elmúlt évtizedben is az ország második számú informatikai és számítástechnikai központja volt Bukarest után, a gazdasági válság alatt pedig tovább erősítette pozícióját. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 2008-ban Kolozs megyében 5.438 személy dolgozott az IT-ágazatban, ennél több informatikusa csak Bukarestnek volt, szám szerint 73.163.

Öt év alatt a gazdaság szinte minden területét sújtó globális krízis ellenére az erdélyi megyében robbanásszerűen fejlődött az informatikai ipar, az alkalmazottak száma 11.682-re nőt, ami 115 százalékos növekedést jelent. Ugyanezen időszakban a főváros 3.235 IT-állást vesztett, az ágazat 4 százalékkal zsugorodott.

Kolozsváron időközben tovább izmosodott az informatikai piac, Kelemen András, a több tucat vállalatot tömörítő Cluj IT Cluster ügyvezető igazgatója szerint jelenleg körülbelül 15 ezren dolgoznak ezen a területen a kincses városban. A tendencia megmarad az elkövetkező időszakban is, ugyanakkor a növekedés mértéke kisebb lesz. „A piac évi 2-3 százalékkal fog nőni. A fejlődés mértékét több tényező korlátozza, melyek közül legfontosabb a munkaerőhiány, ami a bérköltségek növekedését vonja maga után” – nyilatkozta Kelemen András.

Munkaerőhiány van az IT-szektorban

Egy idén tavasszal, a human erőforrások témakörében rendezett konferencián a szakember kifejtette, hogy a meglevőkön kívül Kolozsváron hozzávetőleg 2.000 informatikai szakemberre volna szükség. „Rendszeresem hallom a cégvezetőktől: a forgalmunk növekedése az alkalmazottak számától függ, mivel van igény új projektekre, ám nincsenek embereim, akikkel megvalósíthatnám őket” – mondta Kelemen András. Kolozsváron évente több száz informatikus végzi el az alapképzést, ám ez alatta marad a munkaerőpiac igényének.

Mi a helyzet más erdélyi megyékben?

Az informatikai ipar lendületesen fejlődött a válság alatt más magyarlakta erdélyi megyékben is. Hargita megyében 2008 és 2013 között 52 százalékkal nőtt az alkalmazottak száma, 695-ről 1.059-re, Maros megyében 22, Brassó megyében pedig 48 százalékkal. Jelen pillanatban, a szakemberek számát tekintve ez utóbbi az ország negyedik számú IT-központja, alig valamivel lemaradva Iași megye mögött.

Ellenben Arad, Temes, Bihar, és Fehér megyékben számottevő mértékben csökkent az informatikai ipar alkalmazottainak száma, 8 és 22 százalék között arányban.

A másik végletet Szilágy megye jelenti. Köztudomású, hogy az erdélyi megyéről a legnagyobb jóindulattal sem lehet elmondani, hogy dübörög a gazdasága, ám még így is meglepő, hogy az IT-ágazatban 2013-ban csupán 290-en dolgoztak. Ennél kevesebb, 249, illetve 273 informatikusa mindössze két megyének, Giurgiunak és Mehedinți-nek volt. Az informatikai ipar Szilágy megyei helyzetéről sokat elmond az a tény, hogy a nagyjából ugyanakkora lakosságú Kovászna megyében az ágazatban több mint kétszer annyian, 618-an dolgoztak a válság végén.








EZT OLVASTA MÁR?

X