Kelet-Európát inkább veszélyezteti a szívinfarktus
Egyenlőtlen arányú Európán belül a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata: a kelet-európai országokban lényegesen többen halnak meg például szívinfarktusban és szélütésben, mint más régióban a European Heart Journal című szaklapban megjelent tanulmány szerint. Ezekben az országokban összességében a várható élettartam is alacsonyabb – írja Nicholas Townsend és kutatócsapata.
A szív és az érrendszer betegségei évente több mint négymillió ember halálát okozzák Európában, ezek 45 százalékos aránnyal a leggyakoribb halálozási okok. Bár az idősebbeket gyakrabban érinti, mint a fiatalabbakat, évente mégis 700 ezer 65 év alatti ember hal meg ilyen okból.
„A nők körében többen halnak meg ilyen betegségekben, mint a férfiakéban, bár főként idősebb korban” – fejtette ki Townsend, aki a brit Oxfordi Egyetem szívalapítványát vezeti. A szakértők szerint ez a nők vékonyabb erei miatt van, amelyek megnehezítik az operációt és a gyógyszerek adagolását.
Összesen nyolc olyan európai ország van, amelyben százezer nőre kevesebb mint 250, szívbetegség miatt bekövetkező haláleset jut: Franciaország, Spanyolország, Dánia, Hollandia, Norvégia, Svájc, Nagy-Britannia és Izrael. Hat országban viszont több mint ezer nővel végez ilyen betegség: Macedóniában, Ukrajnában, Moldovában, Kirgizisztánban, Üzbegisztánban és Türkmenisztánban. A tudósoknak viszont az utóbbi két országról csak 2005-ös, illetve 1998-as adatok álltak rendelkezésére. Magyarországon százezer nőből átlagosan 646-tal végez szív- és érrendszeri betegség 2013-as adatok szerint.
A férfiaknál is hasonló a helyzet: Izraelben, Franciaországban és Spanyolországban kevesebb mint 300 szívbetegség okozta haláleset jut százezer személyre, míg Ukrajnában és Türkmenisztánban több mint 1500. Magyarországon 921 ilyen haláleset jut százezer férfira. A tanulmányban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által az európai térséghez sorolt államokat vizsgálták.
Az egyre jobb kezelési módszereknek köszönhetően folyamatosan csökken a halálozási arány, a rizikófaktorok, például a túlsúly és a diabétesz kialakulási arányának növekedése azonban ellensúlyozza mindezt. „Az öregedő társadalom legfontosabb problémája az lesz, hogy egyre több szív- és érrendszeri megbetegedéssel küzdő embert tudunk életben tartani, ez pedig nagyobb leterheltséget jelent az egészségügyi rendszernek” – véli Townsend.
- 33159 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33161 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33162 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33163 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33164 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33165 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni