Bukarestben már bevezették: SMS-ben értesítik a szülőket a diák hiányzásairól


-A A+

A bukaresti harmadik kerület iskoláiba ettől a tanévtől kísérleti jelleggel bevezették az elektronikus katalógust. A szülők így SMS-ben kapják meg gyerekeik jegyeit, és a hiányzásaikról is így értesülnek.

Az e-katalógust összesen hetven fővárosi iskolában vezették be. A rendszer működését Robert Negoiţă harmadik kerületi polgármester ismertette a szülők előtt hétfő. Tájékoztatása szerint valamennyi tanár saját laptopot kap önkormányzati finanszírozással, és minden van már wireless internet.

"Normális, hogy tudjátok, ha valakinek hiányzásai vannak, ez azt jelenti, hogy a gyerek nincs az iskolában, és meg kell tudnotok, hogy hol van" – mondta a szülőknek a polgármester a tanévnyitón.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X