Elejét veszi a Gmail az idegesítő leveleknek


-A A+

Bár a Google eddig is lehetővé tette, hogy levelező szolgáltatásában szűrjük a számunkra idegesítő vagy kéretlen leveleket, ez nem volt egyszerű feladat, egészen mostanáig.

Egy feladótól korábban több levelet is spamként kellett megjelölnünk ahhoz, hogy a rendszer megtanulja, levélszemétről van szó, ha pedig blokkolni akartunk valakit, azt csak hosszas állítgatás után tudtuk eddig megtenni.

Mostantól azonban, ha megnyitottuk a számunkra idegesítő levelet, elég a jobb oldali lefelé nyílra kattintani, majd kiválasztani az adott emailcím letiltását. Ha ezt megtettük, a következő alkalommal az erről a címről érkező levelek már alapból a Spam mappába kerülnek.

A Google egyelőre csak a webes levelezőrendszernél vezette be a tiltás lehetőségét, de ígéretük szerint hamarosan az androidos alkalmazásban is elérhető lesz ez a funkció – írja a HVG.








EZT OLVASTA MÁR?

X