Újabb tiltást vezetett be a Facebook


-A A+

A Facebook betiltja a fegyverek és lőszerek magánkereskedelmével kapcsolatos tartalmak megjelentetését a közösségi oldalon - jelentette be az internetes vállalat szóvivője.

Monica Bickert közlése szerint törölni fognak minden ezzel összefüggő tartalmat a Facebookról, illetve a fénykép- és videomegosztó Instagramról is, amely 2012-ben került a Facebook tulajdonába. A tilalom nem vonatkozik a hivatalos engedéllyel rendelkező fegyverkereskedők által közzétett reklámokra, azzal, hogy magukat a fegyverügyleteket ők sem bonyolíthatják le a közösségi oldalon.

The New York Times tudomása szerint a Facebook a Fehér Ház nyomására hozta meg ezt a döntést. Barack Obama elnök szigorítani akarja a fegyvereladásokra vonatkozó szabályokat, és ellenzi azt, hogy a közösségi portálok fegyverkereskedelmi felületekké váljanak azon eladók és vevők számára, akik nem estek át a szükséges hatósági ellenőrzéseken. A Facebook már korábban tilalmat hirdetett a drog- és egyes gyógyszereladásokra is.








EZT OLVASTA MÁR?

X