Az FBI miatt sem töri fel saját telefonját az Apple


-A A+

"Olyan dolgot kért tőlünk az amerikai kormány, amellyel egyszerűen nem rendelkezünk, és amelynek megvalósítását nagyon veszélyesnek tartjuk" – jelentette Tim Cook azzal a határozattal kapcsolatban, melyben egy szövetségi bíró arra utasította az Apple-t, hogy segítsen bejutni az FBI-nak egy lezárt iPhone-ba.

Az FBI arra kéri az Apple-t, hogy legalább csak az érintett készülékhez készítsenek el egy szoftveres hátsó bejáratot. Az Apple-felhasználókhoz címzett nyílt levelében a vezérigazgató Tim Cook úgy fogalmaz: egy ilyen eszköznek már maga a léte is nagyon veszélyes lenne, mert később rossz kezekbe juthat.

A készüléket a december eleji, 14 áldozatot követelő kaliforniai terrortámadáshoz köthetően szeretné feltörni az FBI, de ez bő két hónap alatt sem sikerült. Ehhez kér most segítséget a szövetségi bíró, a helyzet azonban nem egyszerű: az iPhone-ok esetében maga az Apple sem képes felnyitni egy-egy eszközt.

Az iOS operációs rendszerből ugyanis – ahogy aztán az Androidból is – adatvédelmi okokra hivatkozva kivették azt a titkos kiskaput, amelyen át egy hatóság az Apple-n keresztül a jelkódzár ismerete nélkül is fel tudta nyitni a telefont – írja a HVG.








EZT OLVASTA MÁR?

X