Először sikerült dinólábat növeszteni csirkeembrión
Chilei kutatóknak a világon elsőként sikerült a dinoszauruszokéhoz hasonló lábat növeszteniük csirkeembrión.
Az Evolution című folyóiratban közölt tanulmány szerint a "csirkeembrió lábának korai fejlődését meggátolva a végtag olyanná alakult, mint, amilyen a dinoszauruszok lába volt. Az eredmény egy dinoszaurusz lábas csirkeembrió"- idézte Alexander Vargast, a Chilei Egyetem kutatóját a Phys.orgtudományos-ismeretterjesztő portál.
A mai madarak a theropoda dinoszauruszokból fejlődtek ki a több mint 145 millió évvel ezelőtti jura földtörténeti korban. A két lábon járó theropodák (szörnylábúak) kezdetben húsevők voltak, majd idővel növény- és rovarevő csoportjaik is kialakultak.
A dinoszauruszok szárkapocscsontja csőszerű volt és lenyúlt egészen a bokáig. A madarak kialakulásához vezető evolúció során ez a csont megrövidült és szilánkszerű alakot öltve elvált a bokától. A kutatók azonban már korábban megfigyelték, hogy az embrionális fázisban a madaraknak először a dinoszauruszokét idéző csőszerű szárkapocscsontjuk alakul ki, amely később tovább fejlődik.
A csirkeembrió szárkapocscsontjának korai fejlődésébe való beavatkozással - egy növekedésért felelős gén manipulációjával -, a kutatóknak sikerült elérniük, hogy a csont az eredeti, csőszerű formában fejlődjön tovább, összekapcsolódva a bokával. Vargas szerint az eredmények nem csupán a madarak és a dinoszauruszok kapcsolatát, hanem az evolúciós folyamatban végbement genetikai változásokat is új megvilágításba helyezik.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni