Egy új megoldás cserépből tölti az akkumultorokat


-A A+

A Bioo egy speciális cserép, amelynek alján némi elektronika, egy akkumulátor, valamint egy tartály található – utóbbi mikroorganizmusokkal teli biomasszát tartalmaz, ami víz, illetve a növény fotoszintézése során kiválasztott anyagok hatására aktiválódik.

Az újdonságot egy spanyol csapat fejlesztette ki, az alapötletet pedig a NASA egyik kutatása adta. Sok-sok önálló kutatás és fejlesztés után az Arkyne Technologies műhelyében megszületett a működőképes technológia, amely nem károsítja a környezetet, nem okoz semmiféle sérülést az adott növénynek, és ráadásul 100%-ban megújuló, szó szerint zöld energiát nyújt.

A rendszer a növény fotoszintézise során amúgy is keletkező „melléktermék” hasznosítására fókuszál: a szabadalmaztatott eljárás során begyűjtött mikroorganizmusok lebontják a keletkező mellékterméket, majd az elektronok a cella falain elhelyezett anódokon és katódokon keresztül a töltésvezérlőbe jutnak, így a cserép alján elhelyezett akkumulátor feltöltődik. A víztartalékoló rendszer jóvoltából nagyon takarékosan bánik a cserép a vízzel, a működéshez szükséges vizet pedig lezárt tartályban tárolja.

A cserépben található akkumulátor egy USB kábelen keresztül érhető el, amit a prototípusban egy kavicsra hasonlító házban helyeztek el, hogy illeszkedjen a környezetébe. Az USB porton keresztül 5 voltos feszültség és 1 amperes áramerősség nyerhető, a nap során pedig akár kétszer vagy háromszor is teljesen feltölthető egy-egy lemerült okostelefon akkumulátora - írja az ipon.hu.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X