Kiberdzsihádot tervez az Iszlám Állam


-A A+

Egyesült Kiberkalifátus néven iszlamista hackercsoportot hozott létre az Iszlám Állam – derül ki a terroristák tevékenységét figyelő Flashpoint biztonságelemző vállalat friss jelentéséből. A szakértők szerint a terroristák az elmúlt hetekben egyesítették több kisebb csoportjuk erejét.

A Flashpoint egyik alapítója, Laith Alkhouri szerint eddigi vizsgálataik során arra jutottak, hogy az iszlamista hackerek nem túlságosan képzettek és nem is alkalmasak kifinomult, célzott támadások végrehajtására. Az ISIS-párti hackercsoportok egy ernyő alatti egyesítéséből viszont arra következtetnek, hogy a terroristák ezután komolyabb kibertámadásokat is végre kívánnak hajtani kormányzatok és vállalatok ellen.

Mindez főleg annak fényében nem hangzik túl megnyugtatónak, hogy a brit kormány szerint az Iszlám Állam internetes alapú, de a szó szoros értelmében halálos következményekkel járó kibertámadások végrehajtását tervezi. Hasonló stratégiát követ az Egyesült Államok is: hosszú évek kivárása után a napokban végre elindították a kiberháborút, ami nagyon is halálos támadásokat jelenthet az iszlamista terroristák számára.








EZT OLVASTA MÁR?

X