Kiborgszemen dolgozik a Google


-A A+

Olyan okoslencsét szabadalmaztatott a Google, amit egyenesen a szembe lehet fecskendezni. Főként azoknak a gyengén látóknak segíthet, akik nem tudnak rendesen fókuszálni közeli, vagy távoli tárgyakra.

Az eszköznek van saját tárhelye, érzékelői, akkumulátora és olyan rádiójeles komponensei is, amelyek segítségével egy külső eszközzel tud majd kommunikálni. Így egy külső eszköz, például okostelefon végezheti a számítási műveleteket, és nincs kizárva az sem, hogy akár a lencsével működő appokat is fejleszthetnek.

A belső akkumulátor szintén a szemgolyóban helyezkedik el, és egy különleges „energiacsapoló antenna” gondoskodik a vezeték nélküli működésről – írja a DailyMail nyomán a HVG.

Mint korábban megírtuk, a Samsung is hasonlón dolgozik, nemrég szabadalmaztatott technológiájának segítségével a kontaktlencse kijelzőként képet tud majd vetíteni a viselője szemébe. A kontaktlencsét kis kijelzővel, kamerával, RF-antennával és szenzorokkal szerelnék fel, ez utóbbiak a szemmozgást érzékelnék.








EZT OLVASTA MÁR?

X