Így vonul át a Merkúr bolygó a Nap előtt


-A A+

Élőben is végignézhetjük a NASA segítségével, hogy vonul át a hétfő délután Merkúr a Nap előtt.

Az élő képhez katt ide

Romániában a jelenség 14.11-től figyelhető meg, a megfigyelést tanácsos a csillagászati esemény megfigyelését távcsővel, és a hozzá való, biztonságos, kifejezetten a Nap megfigyeléséhez gyártott fénycsökkentő eszköz alkalmazásával végezni. 

A Merkúr 88 nap alatt megkerüli a Napot, így időről időre – nagyjából négyhavonként – lekörözi a Földet. Pályája azonban nem esik egy síkba a Földével, azzal 7 fokos szöget zár be. Tehát rendszerint a Nap korongja „fölött” vagy az „alatt” látszik elhaladni, csak ritkán kerül pontosan a Nap és a Föld közé a keringés során.

Ilyenkor viszont korongja tulajdonképpen parányi napfogyatkozást hoz létre, amire évszázadonként 10-15 alkalommal kerül sor. Mivel a jelenség csak nappal látszik, egy adott földrajzi helyről az átvonulások nagyjából fele figyelhető meg kedvező Napállásnál. A Merkúr látszó átmérője nagyon kicsi, ezért szabad szemmel nem vehető észre.

Aki lemaradna a mostani Merkúr áthaladásról, annak legközelebb 2019. november 11-én lesz erre lehetősége.








EZT OLVASTA MÁR?

X