A Microsoft az EU-tagságától teszi függővé nagy-britanniai befektetéseit


-A A+

Alig burkoltan a további brit EU-tagságtól tette függővé jövőbeni nagy-britanniai beruházásait a Microsoft. Az amerikai szoftveróriás brit részlegének vezetője, Michel Van der Bel a cég ötezer nagy-britanniai alkalmazottjának küldött, kedd este nyilvánosságra hozott körüzenetében közölte: a Microsoft véleménye az, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióban kell maradnia.

Van der Bel szerint a vállalat tiszteletben fogja tartani a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményét, és szilárdan elkötelezett nagy-britanniai üzleti tevékenységének fenntartása mellett. A további brit EU-tagságtól azonban a Microsoft jövőbeni nagy-britanniai beruházásainak fontos kritériumai függnek - fogalmaz a körlevélben a cég brit részlegének igazgatója. Hozzátette: a brit EU-tagság önmagában is olyan kulcsfontosságú kritérium volt, amely Nagy-Britanniát az egyik legvonzóbb európai beruházási helyszínné tette a Microsoft számára. Az EU-tagság volt a fő oka annak is, hogy a Microsoft Cambridge-ben hozta létre első külföldi kutatási és fejlesztési laboratóriumát - áll Michel Van der Bel keddi állásfoglalásában.

A cégvezető hangsúlyozta, hogy a Microsoft 1982-ben Nagy-Britanniában nyitotta meg első külföldi képviseletét, és azóta 25 ezer brit vállalattal alakított ki partnerségi hálózatot. A brit piacon tevékenykedő hazai és külföldi óriásvállalatok egymás után adnak ki hasonló állásfoglalásokat az EU-referendum közeledtével. Nemrégiben az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium - amely 25 brit telephelyen közvetlenül 15 ezer, a beszállítókkal együtt közvetve százezer brit alkalmazottat foglalkoztat - egyenes utalást tett arra, hogy ha a választók többsége a kilépésre voksol a brit EU-tagságról döntő népszavazáson, az kérdésessé teheti az Airbus jövőbeni nagy-britanniai beruházásait.

Az alkalmazotti állománynak áprilisban körbeküldött felhívás szerint az Airbus üzleti modellje teljes mértékben arra épül, hogy a cég minden korlátozás nélkül mozgathassa Európában termékeit, alkalmazottait és üzleti elképzeléseit, és nem hiszi, hogy ha Nagy-Britannia távozik az EU-ból, az javítaná az Airbus nagy-britanniai működésének versenyképességét. "Mindenkinek észben kell tartania, hogy a jövőbeni beruházások nagymértékben függnek attól az üzleti környezettől, amelyben a cég tevékenykedik" - állt az Airbus figyelmeztetésében.

A brit vállalati szféra is már többször kifejezésre juttatta azt a véleményét, hogy Nagy-Britanniának az EU-ban kell maradnia, ha meg akarja őrizni versenyképességét. A Brit Iparszövetség (CBI) minap közzétett, enyhébb és súlyosabb forgatókönyveket felvázoló 79 oldalas tanulmánya szerint - amelyet a CBI megbízásából a PwC üzleti tanácsadó cég állított össze - az uniós tagság feladása esetén a nominális brit hazai össztermék (GDP) már 2020-ban 3-5,5 százalékkal lenne alacsonyabb annál a szintnél, amelyet Nagy-Britannia az EU tagjaként abban az évben elérhetne. A PwC szakértőinek becslése szerint ez 55-100 milliárd font (23-40 ezer milliárd forint) - háztartásonként 2100-3700 font - közötti nominális gazdasági veszteséget jelentene az évtized végéig 2015-ös árfolyamokon számolva.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X