Mesterséges DNS előállításáról tárgyaltak titokban


-A A+

Titkos tanácskozást tartott kedden 150 tudós, jogász és vállalkozó zárt ajtók mögött a Harvard Egyetemen az élőlények, így az ember örökítőanyaga, a teljes DNS mesterséges előállításáról. A megbeszélés napirendjén nemcsak a genom létrehozása, de megváltoztatása is szerepelt.

Twitterezni sem lehetett, a sajtót is kizárták, és csak szigorúan a meghívottak léphettek be abba a terembe, ahol a Harvard ünnepelt, ám sokak által ellentmondásosnak nevezett sztárkutatója, a laboratóriumát genezisközpontként emlegető George­ Church szervezésében arról folyt az eszmecsere, hogyan lehetne laboratóriumban létrehozni különböző élőlények, többek között akár az ember teljes génállományát.

A meglehetősen szokatlan körülmények miatt az etikai következményektől tartó tudósok egész sora emelt szót, és olyanok is, akiket meghívtak, de nem mentek el a tanácskozásra. Aggodalmuk különösen abból fakad, hogy a mesterséges géngyártás a legfejlettebb technikákkal egyre könnyebbé és olcsóbbá válik. Ha az árcsökkenés ilyen ütemben folytatódik, húsz év múlva az ember működését leíró és szabályozó génkönyvtárat már százezer dollárért be lehetne szerezni.

Ma még csak 200 bázispárból álló DNS-láncokat lehet egyszerre létrehozni, miközben egyetlen gén is több száz vagy akár több ezer ilyen betűből áll, de ezeket egy másik módszerrel egymáshoz lehet illeszteni. A legérdekesebb távlatokkal számolók szerint a módszer továbbfejlesztése klónozás révén akár biológiai szülők nélküli gyerekek világrahozatalához is vezethet.

Más csak olyan emberi genom létrehozását jósolja, amely például az összes vírusnak ellenáll. George Church, aki a mamut feltámasztásának harcos híve, cáfolta, hogy emberek létrehozását tervezik, csupán sejtek létrehozásáról beszélt – írja a nol.hu.








EZT OLVASTA MÁR?

X