Az OECD vizsgálata szerint még nem túrnak ki a robotok a munkahelyekről


-A A+

Az OECD idei kutatása a szervezet 21 tagállamában és Oroszországban vizsgálta a robotizálás munkaerő-piaci hatásait. A vizsgált országokban átlagosan a munkahelyek 9 százaléka kerül veszélybe az automatizáció előretörése.

Az egyik legpesszimistább becslést az Oxford Egyetem két kutatója adta, akik egy 2013-as tanulmányukban azt jósolták, hogy bizonyos területeken az Egyesült Államokban a munkahelyeknek akár a 47 százalékát is veszélybe sodorhatja a robotika.

Ha az optimistább OECD tanulmánya jósolta 9 százalék megvalósul, annak is negatív következményei lesznek: a változás rövid távon a munkanélküliség drasztikus megugrását hozza magával. Az ugyanis kevéssé valószínű, hogy a robotika kiváltotta munkahelyeket gyorsan lehetne új, emberek által betölthető munkahelyekkel pótolni.

A tanulmány szerint ráadásul országonkénti hatásokban elég nagy lehet az eltérés. Ezeket a különbségeket függnek az adott ország munkahelyi szervezettségétől, az automatizációs technológiákba történt eddigi beruházásoktól és az oktatástól is. Ez magyarázza például azt, hogy a fejletlenebb Oroszországban például csak a népesség 2 százaléka tartozik a veszélyeztetett körbe, míg például Ausztriában a 12 százaléka – írja a bitport.hu.








EZT OLVASTA MÁR?

X