Szabadalmi pert indított a Huawei a Samsung ellen


-A A+

A Huawei bejelentette, hogy szabadalmi pert indítanak a Samsung ellen, mivel úgy ítélik meg, hogy utóbbi vállalat jogtalanul használt fel az okostelefonok gyártásánál több, a Huawei által levédetett megoldást.

A pert Kínában és az Egyesült Államokban is megindították, és egyelőre meg nem határozott összegű kártérítést követelnek a 4G-s telefonoknál használt kommunikációs technológia, az operációs rendszerek, illetve a felhasználói felület licenc nélküli használata miatt.

Ding Jianxing a Huawei szellemi tulajdonért felelős jogi osztályának vezetője közölte, elvárják a Samsungtól, hogy felhagyjon a jogsértéssel, és kösse meg a szükséges licencszerződéseket.

Összesen 11 szabadalomról van szó, köztük például az a hálózati protokoll, mely az LTE-n biztosítja a szakadásmentes összeköttetést.

 Samsung szűkszavúan reagált a bejelentésre, csak annyit közöltek, hogy meg fogják védeni a vállalat üzleti érdekeit – írja az ITcafé.








EZT OLVASTA MÁR?

X