Kínában betiltották az iPhone 6-ost


-A A+

Betiltotta az Apple iPhone 6 és 6 Plus modellek forgalmazását Pekingben a helyi szabályozó hatóság, ám az amerikai cég fellebbez a döntés ellen, és továbbra is árulja a készülékeket.

A szabadalmi bíróság szerint az iPhone túlzottan hasonlít egy kisebb kínai cég termékére, ezért a vásárlók összekeverhetnék őket. A döntés még májusban született, de a héten számolt be róla a kínai sajtó.

Áprilisban az Apple felfüggesztette iBooks nevű elektronikus könyvszolgáltatását és iTunes Movies nevű online videotékáját is Kínában, sajtójelentések szerint szintén egy hatósági határozat miatt. Májusban egy másik ügyben is az Apple ellen ítélt a kínai igazságszolgáltatás, amikor úgy döntött, hogy egy kínai cég használhatja táskákon, pénztárcákon és más bőrárucikkeken az iPhone védjegyét.

Kína az Apple második legnagyobb piaca az Egyesült Államok után.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X