Megtalálták a zika elleni oltóanyaghoz szükséges antitestet


-A A+

A zikavírus semlegesítésére alkalmas hatékony antitesteket fedeztek fel, ez pedig megnyitja az utat a magzatoknál agyi rendellenességet okozó rettegett vírus elleni oltóanyag kifejlesztése előtt.

A fontos bejelentés mögött a párizsi Pasteur Intézet, a londoni Imperial College és a bécsi Orvostudományi Egyetem szakembereinek közös kutatásai állnak. A laboratóriumi kísérletekben az ellenanyagok képesek voltak a zikavírus és a denguelázat okozó vírusok semlegesítésére. "Ez elvezethet univerzális oltóanyag kifejlesztéséhez" – írják a kutatók a Nature-ben megjelent tanulmányukban.

Az antitestek nagy fehérjemolekulák, amelyeket az immunrendszer termel, hogy felismerje és semlegesítse a szervezetbe került idegen baktériumokat és vírusokat. Egy adott antigénhez kötődnek, azaz minden antigénhez csak az ellene képződött antitest kapcsolódik – írja az MTI. A kutatók régóta keresik a denguevírust semlegesíteni képes antitestek után, tanulmányukba azonban bevonták a zikavírust is. A két vírus ugyanis hasonló, ráadásul mindkét vírust ugyanazok a szúnyogok terjesztik. A felfedezés bejelentése egybeesik egy másik, szintén csütörtökön közzétett tanulmánnyal, amelynek készítői megállapították, hogy denguevírus általi korábbi fertőzés súlyosbítja a zikafertőzés hatását.

Brit, francia és thaiföldi kutatók laboratóriumi vizsgálatokban kimutatták, hogy zikavírus a szervezet védekező képességét trójai falónak használja, ezáltal észrevétlenül juthat be az emberi sejtbe, ahol aztán gyorsan replikálódik. „Ez lehet az oka annak, hogy a jelenlegi zikajárvány ilyen súlyos, és annak, hogy olyan térségekben ütötte fel a fejét, ahol a dengueláz elterjedt” – mondja Gavin Screaton, a londoni Imperial College professzora.

Jelenleg nincs semmilyen gyógyszer vagy oltóanyag a zikavírus ellen. A zikaláz rövid és általában enyhe lefolyású betegség a legtöbb megfertőzöttnél, de súlyos születési rendellenességeket és magzati halált okozhat, ha az édesanya a terhessége idején fertőződik meg. Múlt év ősze óta járványos méretekben terjed Latin-Amerikában és a karibi térségben. Jelenleg Brazília a leginkább érintett ország, ott másfél millióra teszik a fertőzések számát.

Ezen az európai kutatáson kívül Amerikában is próbálkoznak a zikavírus elleni oltóanyaggal. Ott már a következő hetekben megkezdődnek egy kísérleti oltóanyag klinikai próbái, az illetékes amerikai hatóság megadta az engedélyt a pennsylvaniai székhelyű Inovio gyógyszeripari cégnek.








EZT OLVASTA MÁR?

X