Elhagyja Magyarországot az Uber


-A A+

Kivonul Magyarországról az Uber. Július 24-én a személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó törvénymódosítás életbe lépésével egy napon teljesen leállítja személyszállítási szolgáltatását az amerikai központú vállalat.

Hiába próbáltak az elmúlt években tárgyalni a magyar kormánnyal, nem sikerült mindkét fél számára elfogadható megállapodásra jutni - írja az Uber közleménye, amiben az 1200 sofőr kiegészítő álláslehetőségének elvesztését is említi a startup.

Az Uber globálisan jelenleg 480 városban működik. A blokkolásról szóló magyar törvény a maga nemében a világon egyedülálló lesz és Budapestet az egyetlen olyan régiós nagyvárossá teszi, ahol nem lesz elérhető az Uber szolgáltatása - olvasható a sajtóhoz eljuttatott levélben.

A törvénymódosítás értelmében 9 büntetőpont jár majd annak a sofőrnek, aki engedély nélkül végez személygépkocsis szolgáltatást, amin ha másodjára is rajtakapják, az újabb kilenc pont miatt minimum fél évre automatikusan visszavonják a jogosítványát. Július 24-től akár három évre kivonható a forgalomból a jogellenes tevékenységhez használt jármű is – írja az ITcafé.








EZT OLVASTA MÁR?

X