Csökkenő ügyfélszám mellett is növelte árbevételét a piacvezető mobilszolgáltató


-A A+

Csaknem 360 ezerrel csökkent, tízmillió alá esett a piacvezető mobilszolgáltató, az Orange Románia ügyfeleinek száma (a hálózatban regisztrált SIM-kártyák alapján), ám 2016 első hat hónapjában az egy évvel korábbinál 4,9 százalékkal magasabb, csaknem 476 millió euró árbevételt ért el a társaság - közölte a francia cégcsoport romániai leányvállalata kedden.

A tavalyi első fél évhez képest csaknem háromszor több, 1,6 millió ügyfél használta a folyamatosan bővülő 4G hálózat szolgáltatásait, amelyen a tavalyinál négyszer nagyobb volt az adatforgalom. Lefedettség tekintetében az Orange a lakosság 74 százaléka számára, illetve a városi lakosság több mint 96 százaléka számára teszi elérhetővé 4G szolgáltatásait az ország több mint ötezer településén.

A cég közlemény szerint ügyfeleinek körében 54-ről 68 százalékra emelkedett az okostelefonokat használók aránya.

A szaksajtó szerint az utóbbi négy évben a "régi" mobilszolgáltatók piaca folyamatosan csökkent. Tavaly a piac 37 százaléka az Orange, 31 százaléka a Vodafone, 22 százaléka pedig a Telekom ügyfele volt. Egyedül az internet és kábeltelevízió szolgáltatásait olcsó mobilszolgáltatással is bővítő, Teszári Zoltán nagyváradi üzletember tulajdonában lévő RCS-RDS-nek sikerült mobilpiaci részesedését az utóbbi négy évben megdupláznia, elérve a 10 százalékot.








EZT OLVASTA MÁR?

X