Szigorítani akar az Európai Bizottság az üzenetküldők biztonsági szabályozásán


-A A+

Az Európai Bizottság (EB) arra készül, hogy az elektronikus távközlési szabályozás átalakításával az úgynevezett over-the-top (OTT) üzenetküldőket – mint pl. a Whatsapp vagy a Skype – ugyanazon szabályoknak vessék alá, mint a telefontársaságokat.

A tervezet szerint ez azt jelenti, hogy az üzemeltetőknek ugyanolyan „biztonsági és titoktartási előírásoknak” kell megfelelniük, mint pl. a Deutsche Telekomnak. A tervezett változások részleteiről várhatóan szeptemberben adja ki első hivatalos tájékoztatóját az EB.

Megszerzett belsős dokumentumokra hivatkozva a Financial Times egyértelműnek látja, hogy az új szabályozás kikényszerítése mögött az európai telekom vállalatok állnak, akik már régóta elégedetlenek a számukra komoly konkurenciát jelentő, főként amerikai bázisú üzenetküldő szolgáltatások szerintük kivételezett helyzetével.

mennyiben azonos szabályozás alá esnek, akkor szükség esetén az üzenetküldőknek is együtt kell működniük a titkosszolgálatokkal, illetve be kell számolniuk azokról a módokról, amelyekkel üzleti célokból használják fel ügyfeleik adatait. A Financial Times nem egészen egyértelmű megfogalmazása arra utal, hogy az új szabályozás azokra a szolgáltatásokra vonatkozna, ahol lehetőség van a rendszerből kifelé is hívást indítani, üzenetet küldeni, de pl. a Skype-on belüli hívások, üzenetek nem esnének a hatálya alá – írja az ITcafé.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X