Kanyarómentesnek minősítették az amerikai kontinenst


-A A+

Kanyarómentesnek minősítették az amerikai kontinenst, ezzel a világ első régiójává vált, ahol minden egyes országban sikerült kiirtani a halálos kimenetelű megbetegedést is okozó kanyaróvírust – jelentette be kedden a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO).

A kanyaró lett a következő, oltással megelőzhető vírusos betegség, amelyet kiirtottak a kontinensen. 2015-ben a rózsahimlőtől, 1994-ben a járványos gyermekbénulástól, 1971-ben pedig a fekete himlőtől szabadult meg az amerikai kontinens.

Az egészségügyi sikerekhez jelentősen hozzájárult az utóbbi húsz évben folytatott nagyszabású, betegségek elleni védőoltási kampány Amerikában.

Carissa Etienne, a PAHO igazgatója közölte, hogy a kanyaró kiirtása több mint két évtized erőfeszítéseinek köszönhető, miután 1994-ben az amerikai országok elhatározták, a huszonegyedik század elejére megszabadítják a kontinenst a gyilkos vírustól.

Mielőtt 1980-ban elterjedt volna kanyaró elleni tömeges védőoltás, a világon évente 2,6 millió ember halt meg ebben a betegségben.

Amerikában körülbelül 102 ezer életet követelt a vírusos megbetegedés 1971 és 1979 között.

A PAHO szerint 3,2 millió megbetegedést és 16 ezer halálesetet előztek meg védőoltásokkal Latin-Amerikában és a Karibi térségben a 2000 és 2020 közötti időszakra vetítve.

A kontinens utolsó helyi fertőzését 2002-ben jegyezték fel. Legutóbb 2014 decemberében tört ki kanyarójárvány az egyesült államokbeli Kalifornia államban, akkor a fertőzést okozó vírus külföldről került az országba.








EZT OLVASTA MÁR?

X