Techóriások fognak össze a mesterséges intelligencia fejlesztéséért


-A A+

Szeptember elején számolt be a sajtó arról, hogy a Google, a Facebook, a Microsoft, az IBM, és az Amazon egy olyan találkozón vett részt, melynek központi témája egy, a mesterséges intelligenciához fűződő projekt volt. Hogy miről volt szó akkor, arra most derült fény.

A kollaboráció hivatalos neve Partnership on Artificial Intelligence to Benefit People and Society, azaz Az emberek és a társadalom javát szolgáló mesterséges intelligencia szövetkezés. A nonprofit szervezet az MI-vel kapcsolatos kutatásokat támogatja, de a vele kapcsolatos etikai, átláthatósági és adatvédelmi gyakorlatok lefektetésében is segít. A projekt emellett egy olyan nyitott platformot biztosít, ahol a kutatók és az ipar szereplői párbeszédeket folytathatnak.

Közös kutatásokat is fognak folytatni, és minél több aspektusból megvizsgálják a technológia pszichológiai, gazdasági hatásait, az eredmények szabadon hozzáférhetők lesznek. A kezdeményezés alapgondolata, hogy az MI-ben nagy lehetőségek vannak arra, hogy javítsanak az emberek életszínvonalán, és megoldást jelenthet több globális problémára is – írja az Origo.








EZT OLVASTA MÁR?

X