Repülőgépet kellett kiüríteni a Samsung telefonja miatt


-A A+

Rájár a rúd a Samsungra, újabb Note7-es gyulladt ki. A történetet súlyosbítja, hogy ezúttal repülőgépen, és egy már lecserélt eszköz.

A Samsung Note7-eseitől már hivatásos tűzoltó tulajdonosai is retteghetnek, hát még az egyszerű halandók A felrobbanó akkumulátorok miatt döntött úgy nemrég a dél-koreai cég, hogy lecseréli az összes Note7-est, de most úgy tűnik, az új készülékek sincsenek biztonságban.

A Southwest Airlines 994-es járatán történt az eset. Éppen Louisevilleből repültek volna Baltimore-ba, amikor felszállás előtt kigyulladt az eszköz, így aztán mindenkit kitessékeltek a repülőgépből.

Az eszköz tulajdonosa, Brian Green elmondta, szeptember 21-én jutott hozzá a lecserélt telefonhoz. A repülőgépen kikapcsolta az készüléket, és zsebre vágta, de ekkor füstölni kezdett. Hirtelen kirántotta a zsebéből és a földre dobta – a folytatást ismerjük.

Az esetet vizsgálja az amerikai fogyasztóvédelmi hivatal és a Samsung is.








EZT OLVASTA MÁR?

X