Limuzinból lakóház: guruló lakást tervezett magának egy székelyföldi házaspár


-A A+

Limuzinalvázra épített lakóházat egy csíkszeredai házaspár. A két statikus guruló otthona külföldön közismert megoldás, itthon azonban újdonságnak számít. Szakács Botondot a rendhagyó építményről kérdeztük.

Egyszerű halandók nem szoktak házat tervezni maguknak, főleg nem olyant, amelyik gurul. Milyen előzetes képzettségetek, tapasztalatotok volt?

Feleségemmel együtt a Műszaki Egyetem Építészeti Karán végeztünk Kolozsváron, és soha nem állt tőlünk távol a barkácsolás. Már az egyetemi évek alatt laktunk olyan albérletben, ahol teljesen felújítottuk a lakást, és nem kellett lakbért fizetnümk. A saját lakásunkat is magunk alakítottuk ki.

Ha jól tudom, volt egy telketek, amire azonban nem lehetett építeni, ezért gondoltatok a guruló házra mint megoldásra.

Igen, elkezdtük használni ezt a területet, a barátok is szerették, hogy kiszabadulhattak a városból, időt tölthetünk együtt. Arra gondoltunk, hogy jó volna, ha este nem kellene visszatérni a városba, hanem ott maradhatnánk. Ezért döntöttünk a ház mellett.

Hol kezdődik egy ilyen ház építése?

Az első probléma az volt, hogy mire húzzuk fel. Arra gondoltam, hogy rátesszük egy trailerre, de amikor megláttam, hogy milyen áraik vannak, olcsóbb variánsok után kellett néznünk. A limuzinnak elsősorban az ára, meg persze a mérete tetszett.

Mi nap mint nap tervezünk, így papírra vethettünk néhány modellt, alakítgattuk, és persze  utánanéztünk az interneten, ahol korlátlanul találni példákat rá. A lakást stílusa visszatükrözi azt, amilyenek vagyunk: mérnökies, letisztult, itt egy szög, ott egy szög, minden kilencven fokos: minél kockább, annál jobb, annál praktikusabb. Igyekeztünk minden részt kihasználni, mindent beépítettünk ezért, mindennek funkciója van a lépcsőtől a konyhabútorig.

A ház 23-24 négyzetméteres, és a két oldalában van két háló – tehát éppen nem akkora, mint egy átlagos lakás, de kényelmes, és gyerekkel együtt lakható rövidebb ideig. Mi is csak nyáron használjuk majd, úgy is terveztük, hogy télen a városban lakunk.

Hamar híre ment a házatoknak. Vannak már megkeresések, szeretne más is ilyen lakást?

Mivel szeretjük meglátni az üzletet mindenben, a projektünk vége felé már gondolkodtunk azon, hogy ellépünk ebbe az irányba. Már voltak megkereséseink. Érdeklődnek az emberek, kérdéseket tesznek fel, de vannak már, akik elhatározták magukat. A mi házunk nem közutakon szállítható méretben épült, túlságosan széles, de már dolgozunk egy olyan lakáson, amelyik méreteiben megfelel a törvényeknek, és ezt szeretnénk elvinni expókra.

Mennyibe kerül egy ilyen ház megépítése?

Ez sok mindentől függ, a miénk 50-54 ezer lejbe került, de igyekeztünk spórolni, ahol lehetett. Van nekünk egy kisüzletünk, ami az IKEÁ-tól forgalmaz, így előre beszerezhettünk leárazott termékeket, emellett követtük a Fekete Péntek- meg a hasonló akciókat.

A következő házak drágábbak lesznek, már csak a ház alapja 5000-5500 euróba kerül majd, és függ attól, hogy milyen anyagokat kér az ügyfél, szeretné-e télen is használni.








EZT OLVASTA MÁR?

X