Kiderült: egy idő után érzéketlen az agyunk a hazugságokra


-A A+

A kis füllentések érzéketlenné teszik az emberi agyat a velük járó negatív érzelmekkel szemben, ami nagyobb hazugságokhoz vezethet a jövőben - derült ki a University College London (UCL) szakembereinek új tanulmányából. 

A Nature Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmány az első, amely tapasztalati úton szerzett bizonyítékokkal támasztja alá, hogy az önérdeket szolgáló kis füllentések egyre nagyobb hazugságokhoz vezetnek, és leírja, hogy mi is játszódik le ilyenkor az agyban. A kutatók 80 önként jelentkező agyát vizsgálták meg, miközben az alanyok olyan feladatokban vettek részt, amelyekben személyes nyereségük érdekében kellett hazudniuk.

A szakemberek arra jutottak, hogy az érzelmek feldolgozásában fontos szerepet játszó amigdala nevű agyi terület akkor volt a legaktívabb, amikor az emberek először hazudtak. Ahogy aztán a hazugságok egyre nagyobbak lettek, úgy az amigdala válaszreakciója egyre csökkent. Az eredmények szerint minél nagyobb volt a visszaesés az amigdala aktivitásában, annál nagyobb hazugságra lehetett számítani a jövőben.

"Amikor önös érdekből hazudunk, az amigdalánk negatív érzelmet szabadít fel, ami korlátozza a hazugságunk mértékét" - magyarázta Tali Sharot, a tanulmány egyik szerzője. Mint hozzátette: "Amikor azonban tovább folytatjuk a hazudozást, ez a válaszreakció egyre gyengül, és minél nagyobb a gyengülés mértéke, annál nagyobbakká válnak a hazugságok".

A vizsgálatot vezető Neil Garrett szerint a mostani tanulmány során ugyan csak a hazudozást vizsgálták, de ugyanezek az eredmények lehetnek érvényesek a kockázatvállalás és az erőszakos viselkedés esetében is. A tanulmány az emberi és állategészségügyi kutatásokat támogató Wellcome Trust karitatív szervezet és a Center for Advanced Hindsight (Utólagos Bölcsesség Központja) közreműködésével készült.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X