Kutatás: több esélye van a túlélésre annak, aki facebookozik


-A A+

Egy friss kutatás azt állítja, hogy kevesebb eséllyel halnak meg a több online baráttal rendelkezők, mint azok, akik nincsenek fent a Facebookon.

A kutatás ugyanakkor kiemeli, hogy az idegenektől szerzett lájkok nem tesznek hozzá a boldogságunkhoz vagy az élethosszhoz – mindössze azok a kapcsolatok számítanak, amelyek létező kapcsolatokat erősítenek meg.

A kutatás több szempontból is megkérdőjelezhető: tudni lehet például, hogy két munkatársa is, William Hobbs és Moira Burke kapcsolódott vagy kapcsolódik a Facebookhoz, bár előbbi állítása szerint ez nem volt hatással az eredményeikre.

Egy másik hátrány, hogy az összefüggések magyarázat nem ennyire egyszerű: a 12 százalékkal nagyobb esély a túlélésre nem feltétlenül kapcsolható össze a Facebookkal: azok, akik nem lehetnek online, vélhetően rosszabb anyagi helyzetük miatt maradnak távol, és inkább ezek a körülmények meghatározók mint a puszta online lét. Az azonban érdekes eredmény, hogy elsősorban a mérsékelten facebookozók számára előnyös a közösségi háló.








EZT OLVASTA MÁR?

X