Folyamatos a visszaesés a táblagépek piacán


-A A+

Az idei harmadik negyedévben világszerte 43 millió tabletet adtak el, ami 14,7 százalékkal marad el az egy évvel korábbi adatoktól - írja pénteki számában a Világgazdaság.

Az IDC piackutató cég adatai szerint az elmúlt egy évben folyamatos volt a visszaesés. A képet árnyalja, hogy az előző három hónappal összevetve a harmadik negyedév közel tíz százalékos erősödést hozott, emögött azonban egyszeri tényezők állnak.

Korábban soha nem tapasztalt érdeklődés mutatkozott viszont a harmadik negyedévben a szétválasztható táblagépek iránt, amelyek billentyűzetet is tartalmaznak. Ebben szerepet játszott, hogy ebben a szegmensben is megjelentek az igen olcsónak számító, 200 dollárnál kevesebbe kerülő eszközök, de ez azért jelenthet problémát, mert ezek általában lényegesen gyengébb minőségűek, mint a nagy gyártók készülékei, amelyek kétszer-háromszor annyiba kerülnek.

A negatív felhasználói élmény viszont látványosan rombolhatja a szétválasztható tabletek piacát, ahogy ez a hagyományos eszközök esetében is megtörtént – fogalmaz a cikk.








EZT OLVASTA MÁR?

X