Megkezdte működését az európai GPS


-A A+

Az Európai Bizottság közleménye szerint a december 15-től elkezdte tervezett szolgáltatásai egy részét a Galileo, azaz a GPS európai megfelelője.

Az amerikai és orosz rendszerektől függetlenül fejlesztett helymeghatározó rendszer első két tagját 2011 októberében bocsátották fel a Guyana Űrközpontból. A teljes konstelláció összesen 30 műholdból fog állni, amelyek 23 200 kilométeres magasságban, három különböző pályasíkban keringenek.

 A rendszer fejlesztői azt ígérik, hogy a Galileo a mezei felhasználók számára is 1 méteren belüli pontosságú helymeghatározást tesz lehetővé, szemben a GPS jelenlegi, 3–8 méteres pontosságával.

Maroš Šefčovič, a Bizottság energiaunióért felelős alelnöke elmondása szerint ez azért nagyon lényeges, mert „a helymeghatározáson alapuló olyan technológiák következő generációjának működését teszi lehetővé, mint amilyenek az autonóm autók, az összekapcsolt eszközök és az okos városi szolgáltatások.

A most üzembe lépő Galileo a kezdeti szolgáltatások keretében a GPS-szel és a GLONASS-szal együttműködve részt vesz a veszélyhelyzetek kezelésének támogatásában (pl. az erdőben vagy a tengeren eltűnt személyek, és katasztrófák túlélőinek keresése), az időszinkronizálásban, biztonsági szolgáltatásokat nyújt a közigazgatási szervek számára, és ami talán a legtöbbeket érdekel, az ingyenes lakossági navigációs szolgáltatás is megindul. A rendszer jelei ugyanakkor még nem folyamatosan elérhetők, így az egyelőre csak más navigációs rendszerekkel együtt lesz kielégítően használható - írja az ipon.hu.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X