A terroristák javára billen el a digitális fegyverkezés


-A A+

Egy év alatt mintegy 250 ezer, az Iszlám Államhoz kötődő fiókot szüntetett meg a Twitter, de a terrorszervezet 90 másik közösségi média platformot is használ Rob Wainwright, az Europol igazgatójának tájékoztatása szerint.

Wainwright a Világgazdasági Fórum davos-klosters-i rendezvényén szólalt fel. A terroristacsoportok megkezdték támadásaik élőben való közvetítését, és az internetet használják közösségi finanszírozási kampányaikhoz, hívja fel a figyelmet a problémára a szakértő, aki úgy ítéli meg, a terroristák nagyon is tisztában vannak azzal, hogy miképpen használhatják céljaikra a digitális technológiákat.

Ezért az országoknak egyesíteniük kell az erőiket a terrorizmus elleni harcban, és olyan ellenintézkedéseket kell bevezetniük, amelyek eltántorítják a szimpatizánsokat a csatlakozástól.

Turki bin Faisal Al Saud herceg volt szaúdi hírszerzési vezető szerint a kormányoknak jobban meg kellene bízniuk egymásban, és hatékonyabban kéne megosztaniuk egymással a terroristákra vonatkozó információkat. Raheel Sharif, a pakisztáni hadsereg korábbi vezérkari főnöke az erőszakos terroristák ellen szigorúbb büntetéseket szorgalmazott, a többiek esetében pedig a radikalizmusuk csökkentését célzó oktatást javasolt.

A konferencia egyes résztvevői hangsúlyozták, hogy az online véleménynyilvánítás szabadsága megnehezíti a terrorizmus elleni küzdelmet - írja a CW.








EZT OLVASTA MÁR?

X