Támadást indít a kamuhírek ellen a Facebook és a Google Franciaországban


-A A+

A Facebook és a Google közösségi médiavállalatok és más médiumok hétfőn kezdeményezést indítottak útjára, hogy közösen lépjenek fel az álhírekkel szemben a közelgő francia elnökválasztással kapcsolatban.

A Facebook részéről közölték, hogy az álhírek megfékezését célzó kezdeményezéshez a többi között az Agence France-Presse francia hírügynökség, a BFM TV hírtelevízió és a L'Express, illetve a Le Monde című francia lap is csatlakozott. A "Cross Check" nevű akcióban a Google is részt vesz. A tavalyi amerikai elnökválasztás során sokan bírálták a Facebookot amiatt, mert nem tett eleget azért, hogy megakadályozza az elnökválasztással kapcsolatos álhírek terjedését.

Korábban például macedóniai fiatalok kerestek több tízezer dollárt az amerikai elnökválasztásról szóló hamis hírek gyártásával és terjesztésével a Facebookon.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezetője eleinte bagatellizálni próbálta az álhírek jelentőségét, de végül a cég a kritikákra válaszul bejelentette, hogy a jövőben a felhasználóknak lehetőségük lesz arra, hogy megjelöljék az álhíreket.

Franciaországban a politikusok és a sajtó is amiatt aggódik, hogy az álhírek az ottani elnökválasztás eredményét is befolyásolhatják. Januárban a Facebook Németországban is kezdeményezést indított az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében, miután politikusok abbéli aggályuknak adtak hangot, hogy a világhálón terjedő hamis hírek tömkelege és a gyűlöletbeszéd befolyásolhatja a szeptemberi választások kimenetelét.







EZT OLVASTA MÁR?

X