Beperelik a filmesek a holland államot


-A A+

Beadvánnyal fordultak a bírósághoz holland filmesek és tévések, akik azt szeretnék, hogy a kalózmásolatok által keletkező bevételkieséseik miatt a helyi kormány kártérítést fizessen nekik.

A kereset indoklása alapján elsősorban a döntéshozók tehetnek arról, hogy Hollandiában magas a kalózkópiák aránya, a kormány ugyanis éveken át eltűrte az illegális letöltéseket és azok ellen egyáltalán nem lépett fel erélyesen. Ennek is köszönhető, hogy az európai uniós tagállamban rendkívül népszerű a filmek és a zeneszámok letöltése.

A helyzet 2014-ben - az Európai Bíróság ítéletének köszönhetően - változott meg, onnantól kezdve a holland kabinet rendkívül szigorúan kezdett fellépni a fájlcserélőkkel szemben. A helyi filmesek és tévések ugyanakkor úgy vélték, hogy a 2014 előtti időszak miatt őket jogos kártérítés illeti meg.

Nem az első ilyen jellegű beadvány Hollandiában, hiszen tavaly a VPSO nevű filmipari csoport 1,2 milliárd euró kártérítést követelt a kalózmásolatok miatti veszteségeiért – írja az sg.hu.








EZT OLVASTA MÁR?

X