Nem emelkedett a szén-dioxid-kibocsátás


-A A+

A Nemzetközi Energiaügynökség közölte a 2016-os évre vonatkozó főbb adatokat, legalábbis ami a globális szén-dioxid-kibocsátást illeti.

Harmadik éve stagnál a kibocsátás, ami jól jelzi a gazdasági struktúra átalakulását. A részletes bejelentés szerint a globális gazdaság növekedése ellenére sikerült szinten tartani a kibocsátást, ami mindenképpen jó hír a klímaváltozás miatt aggódóknak.

Az energiaszektor esetében tavaly összesen 32,1 millió gigatonna szén-dioxid került a légkörbe, miközben a gazdaság átlagosan 3,1 százalékkal növekedett, bár az egyes régiók vegyes képet mutatnak. Az USA például 3 százalékkal, vagyis mintegy 160 millió tonnával tudta csökkenteni saját kibocsátását, ami leginkább a palagáz terjedésének volt köszönhető (a szén most vesztette el eddig élvezett első helyét), bár a megújuló energia is szerepet játszott ebben.

Kína 1 százalékos csökkenést mutatott fel, ami a megújulók, az atomenergia, valamint a földgáz előtérbe helyezésének eredménye. Az elektromos áram iránti igény 5,4 százalékkal bővült, ennek kétharmadát a megújulók (lényegében a víz- és a szélerőművek) fedezték, de az atomerőműveknek is fontos szerep jutott itt, hiszen 5 új reaktort állítottak szolgálatba, ezzel 25 százalékkal kibővítve a nukleáris kapacitást (globális szinten az atomenergia területe 1993 óta a leggyorsabb ütemben nőtt).








EZT OLVASTA MÁR?

X