Beperelte a Twitter az Egyesült Államok kormányát
A Twitter közösségi portál pert indított az Egyesült Államok kormánya ellen, miután Washington állítólag felhasználók adatainak kiadására akarta kényszeríteni az internetes céget.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium azt szerette volna kideríteni, hogy ki rejtőzködik egy Twitter-fiók mögött, amelyről Donald Trump amerikai elnököt bírálták – olvasható a San Franciscó-i szövetségi bíróságon csütörtökön beterjesztett periratokban.
A dokumentumokból kitűnik az is, hogy a szóban forgó @ALT_USCIS jelzést viselő Twitter-fiókot január végén nyitották álnéven, és arról a többi között Trump vitatott bevándorlási politikájának bojkottjára szólítottak fel. Az @ALT_USCIS utalás az amerikai bevándorlási hivatalra, míg a fiók felhasználói az AP amerikai hírügynökségnek februárban a hatóság jelenlegi, illetve volt munkatársaiként mutatkoztak be.
A Twitter ugyanakkor nem akarja kiadni a felhasználó vagy felhasználók adatait. A periratok szerint az internetes cég a véleménynyilvánítás szabadsága ellen indított törvényellenes támadásként értékelte az amerikai kormány viselkedését. Hozzátette: az amerikai alkotmány első kiegészítésének értelmében a Twitter-felhasználóinak joga van az anonim és álnéven folytatott politikai véleménynyilvánításhoz.
- 36667 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 36669 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 36669 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 36670 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 36671 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 36672 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni