Egészségügyi lap: Trump értelmi hanyatlása magyarázhatja a zavaros és egyszerű válaszokat


-A A+

A STAT cikke szerint Donald Trump komoly nyelvi kihívásokkal találkozik, gyakran képtelen mondatok megfogalmazására, nem beszélve arról, hogy egy koherens szöveget mondjon el – ezt pedig komoly értelmi hanyatlás okozhatja.

A STAT több évtizednyi vetített Trump-interjút hasonlított össze olyanokkal, amelyeket elnökké iktatása óta adott. A lap szerint a különbség „meglepő és félreismerhetetlen”.

Kutatások szerint a beszédstílus romlása értelmi hanyatlás eredménye is lehet, ezért a lap neurolingvisztikai szakértőket kért fel, akik az emberi agyban lévő idegi mechanizmusokat kutatják, hiszen ezek irányítják a nyelv megértését, produkcióját és elsajátítását. Emellett pszichológusokat és pszichiátereket is megkértek, hasonlítsák össze Trump korábbi és mai megnyilvánulásait.

A kutatók megegyeztek abban, hogy rosszabbodásról van szó, ami többük szerint talán Trump agyának károsodásáról tanúskodhat.

A nyolcvanas és kilencvenes években adott interjúkban artikuláltan, szofisztikált nyelvezetet használva beszélt, olyan, független elemeket illesztve be a válaszaiba, amelyek nem törték meg a gondolatmenetét. A mondatai jól illeszkedtek egy paragrafusba – olyan körülmények között, amikor meglehetősen kemény kérdéseket kapott.

A lap szerint olyan szavakkal tarkította válaszait, mint „leülepedett”, „hajlandóság”, „kétségbe vont” és így tovább. Nagyszerű mondatokat, sőt aforizmákat hallhattunk tőle.

Mára jóval egyszerűbb szókincse van, folyamatosan ismételgeti önmagát, egyik témából a másikba csap át, szavakat hagy ki. Az Associated Pressnek adott interjúban például ezt mondta: „Az emberek akarják a határon a falat. Az én táborom kifejezetten akarja a falat, az én bázisom tényleg akarja – sok gyűlésen voltál. Oké, amit mindennél jobban akarnak, az a fal. A táborom, ami tényleg egy nagy tábor; azt hiszem, a táborom 45 százalék. Tudod, ez vicces. A Demokratáknak nagy előnyük van az elektori kollégiumban. Nagy, nagy, nagy előnyük. Az elektori kollégiumot nagyon nehéz egy republikánusnak megnyernie, és elmondom neked, hogy az emberek látni akarják. Látni akarják a falat”.

Számos kutatás igazolja, hogy a spontán beszéd folyamatossága, összetettsége, a szókincs bősége a korosodás vagy az idegek károsodása miatt hanyatlik. A Trumpot vizsgáló kutatók szerint ugyanakkor nemcsak ez lehetséges az elnök esetében, okozhatja stressz, frusztráció, düh vagy csak fáradtság is mindezt. Van elképzelés, amely szerint mindezt csak a támogatói miatt teszi, bár az érv ellen szól, hogy korábban is beszélt hasonló közönséghez, mint az elmúlt egy évben, és akkor jóval szofisztikáltabban.








EZT OLVASTA MÁR?

X