Kína uralja az afrikai mobiltelefon-piacot


-A A+

Egy, a világ más részein szinte teljesen ismeretlen kínai márka uralja az Afrikai mobiltelefon piacot.

A kínai Tranisson készülékeit több mint száz millióan használják Afrikában, a márka a kontinens mobiltelefon piacának negyven százalékát uralta 2016-ban.

A Tranisson tavaly 79,91 millió mobiltelefont gyártott, mintegy nyolcvanszorosát annak, amit 2006-ban, alapítása évében állított elő. Akkor a cég termékeinek túlnyomó részét még Indiában és Bangladesben értékesítette. A cég üzemeinek termelési kapacitása ma már meghaladja a napi 300 ezer készüléket.

“A piaci sikerhez fel kellett mérnünk mire is van valójában szüksége az afrikai felhasználóknak” – mondta Arif Chowdhury, a Tranisson bangladesi származású elnökhelyettese. “Az afrikai felhasználók szeretnek szelfiket készíteni, szükségük van egynél több SIM kártyára, a saját nyelvükön használható készülékre, stabil zeneszám lejátszási funkcióra, valamint hosszú akkumulátor élettartamra” – mutatott rá.

A Tranisson telefonok ezért sötét bőrtónusra kalibrált kamera expozícióval, kettő, három, vagy akár négy SIM-kártya elhelyezésének a lehetőségével rendelkeznek.








EZT OLVASTA MÁR?

X