Észak-Korea már nyolc éve is kémkedhetett utánunk


-A A+

Eddig nem ismert észak-koreai hackercsoport létezését jelentette be az FBI és az amerikai közbiztonságért felelős hivatal.

Az FBI és a DHS közös közleménye szerint létezik egy titkos észak-koreai hackercsoport, amelyik már 2009 óta tör fel számítógépeket. A nevük Hidden Cobra.

A csoportot úgy fedezték fel, hogy a WannaCry zsarolóvírus után kutakodva előbb a Lazarusra bukkantak rá – őket már régebbről ismerni, a Sonyt is ők törték fel néhány évvel ezelőtt, a The Interview című, Kim Dzsongunról szóló komédiát megbosszulandó.

Úgy tűnik, ráadásul a Lazarus és a Guardians of Peace csoportok is a Hidden Cobra alá tartoznak.

A Hidden Cobra elsősorban régi gépeket fertőzött meg, többek között miattuk is szükséges volt a Windows XP frissítése.








EZT OLVASTA MÁR?

X