A Xiaomi mindenkit beelőzött a viselhető kütyük piacán


-A A+

A kínai Xiaomi globális szinten is átvette a vezetést a viselhető kütyük piacán, miközben a többiek nem tudták hasonló ütemben növelni az eladásokat – derül ki a Strategy Analytics a második negyedévre vonatkozó friss felméréséből.

Az április és június közötti időszakban a Xiaomi összesen 3,7 millió ilyen terméket szállított le, amivel a piac 17,1 százalékát kaparintotta meg. Ez ugyan első látásra nem tűnik óriási szeletnek, azonban a listát eddig vezető Fitbit 5,7 millióról esett vissza 3,4 millióra, vagyis elvesztette a vezető szerepet, átadva azt a kínai riválisnak.

Az Apple eközben 1,8-ról javított 2,8 millióra, ami a harmadik helyre volt elegendő – úgy tűnik, hogy magukra találnak, a Series 3 Apple Watch pedig javított fitneszz-funkciókkal futhat be, ami orvosolhatja a korábbi kritikákat.

A második negyedben világszerte összesen 21,6 millió viselhető kütyü kelt el, ez egy év alatt 8 százalékos bővülést jelent.








EZT OLVASTA MÁR?

X