Kétezer éves játékokat tártak fel török gyermeksírokban


-A A+

A hellenisztikus korszakból származó, kétezer éves játékokat tártak fel a régészek gyermeksírokban az északnyugat-törökországi Canakkale tartománybeli Parion ókori városban.

Az erzurumi Atatürk Egyetem munkatársaként dolgozó Hasan Kasaoglu szerint a játékokat "halottaknak szánt ajándékokként" adták a gyerekeknek. Az ásatásvezető régészprofesszor hozzátette, hogy a leletek fontos információkkal szolgálnak a korszak társadalmi-kulturális szerkezetéről - olvasható a Daily Sabah online kiadásában.

A lánygyermekek sírjaiban például nőket ábrázoló, míg a fiúgyermekekében férfiakat formázó játékokat találtak. Kétezer évvel ezelőtt a lányok Barbie-szerű babákkal játszottak, akárcsak ma" - mondta Kasaoglu, megjegyezve, hogy, bár a tárgyak alakja és jellegzetességei ugyan változnak, de az emberi mentalitás mindig is ugyanolyan marad.

Az emberi figurák mellett állatok és mitológiai lények kicsinyített másait is megtalálták a sírokban. A régészek szerint utóbbiakat valószínűleg azzal a céllal temették el, hogy kísérői legyenek az elhunyt gyermekeknek a túlvilágon.

Szeptember elején a régészek egy ősi cumisüveg-szerűséget tártak fel ugyanezen nekropolisz közelében. Az i. e. 709-ben alapított Parion, amely egyike a Trója vonzáskörében épült tucatnyi ókori városnak, a jelenkori Biga közelében található. Romjaira 2005-ben bukkantak török régészek, és az azóta folyó ásatások során értékes leletek sokasága, köztük szarkofágok, sírok és különböző tárgyak került elő.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X