Második üzenőfalat kap a Facebook


-A A+

Már gördíti ki a felhasználóknak az Explore Feed-et, a mostani Facebook-fal alternatíváját a közösségi oldal.

Az új funkció lényege, hogy olyan oldalakat tár elénk, amelyeket (még) nem követünk, de esetleg érdekelnek minket – az előzetes érdeklődéseink alapján. Ezzel persze könnyen mellé is nyúlhatnak, ahogyan azt nemrég leteszteltünk. A saját érdeklődéseink mellett azok a tartalmak is megjelennek, amelyek különösen jól pörögnek a közösségi médiában.

Ez a funkció április óta elérhető volt, bár eléggé elrejtve, a menüben kellett összeszednünk, most pedig a PC-kre is átültetik. Már kipróbálható egyébként, ha erre a linkre klikkelünk.

A TheNextWeb cikke rámutat arra, hogy a Facebook elszalasztott az új funkcióval (is) egy jó lehetőséget arra, hogy a világnézetünk és az érdeklődési körünk tágítsa. A szokásos burokban hagy azzal, hogy az Explore Feed szinte éppűgy néz ki, mint az eredeti falunk. Ez ellen persze magunk is tehetünk azzal, hogy nem mondunk nemet a miénktől eltérő vélemények követésére – hangoztatják az írásban.








EZT OLVASTA MÁR?

X